A művészet és a színház örök. Bizonyságul a neves szlovák dramaturg szavai:

„ Estéről estére kigyúlnak a fények a színházban és a színházi terek megtelnek emberekkel, boldogokkal és boldogtalanokkal…

… Ti mind, akik eljöttök színházba, ne feledjétek, hogy minden ünnepnek egyszer vége lesz, s hogy a fergetes taps is egyszer elnémul. S valahol, hátul, a nehéz függönyök mögött magára marad az, akit annyira csodáltok.

A fiatalság elmúlik, lecsöndesedik a nevetés, elrepülnek a szerelmes évek is.

Lehet nevetni, lehet szeretni, ahogyan a tavaszt szeretjük, ahogy szeretünk mindent, ami már az érkezésekor távozni készül, mindent, ami már a születésével az elmúlást idézi.

A művészet, akár valami isten, a csodálatos, az örök, marad. Mindenki előtt meghajol, szeretettel tölti meg a lelkeket, azokét, akik alázatos szívvel közelednek felé.”

( Részlet Peter Zvon: Imádság a művészthez c. írásából.)